Miről szól egy történet? - Jean Tinder írása a 2011-es májusi Shaumbra Hírlevélből

Adamus évek óta arra biztat bennünket, hogy színészkedjünk, játsszunk szerepeket, használjuk a képzeletünket, hogy ki tudjunk lépni a korlátolt, behatárolt teremtéseinkből és rutinjainkból.

A közelmúltban ezt most egy új módon is átadta, arra invitálván bennünket, hogy a múltunkra és ezáltal a  jövőnkre is egy szélesebb perspektívából tekintsünk,  és lássuk meg az összes további lehetséges potenciált is, amely szintén jelen van. Én ezt úgy mondanám: írjuk újra a történetünket.

Az emberek a történeteken keresztül kommunikálnak. Arra használjuk őket, hogy jellemezzük általuk az életünket, ám azt gondolom, hogy valójában ezeknek a történeteknek a célja az, hogy megteremtsék az életünket. Azt hisszük, hogy a történeteink csupán a múltunkról tájékoztatnak, ám az igazság az, hogy valójában a jövőnket teremtjük meg általuk.

Ajánlom figyelmedbe ezt a kis szöveget, amelyet a bibliai János Könyvéből idézek: „Kezdetben vala a Szó, és a Szó Istennel volt, és a szó Isten volt. Istennel volt kezdetben. Általa teremtődött minden dolog; nélküle nem teremtődött semmi, ami pedig teremtetett.” Ez igazán ötletes módja a teremtés magyarázatának. A történet szavakból áll, a Szó által teremt Isten, és én Isten vagyok. Ezért, azok a történetek, amelyeket elmondok teremtik meg a valóságomat, minden részletében!

Tehát a kérdésem az, vagyunk-e elég bátrak ahhoz, hogy valójában újrateremtsük a valóságunkat azáltal, hogy egy új történetet mesélünk el róla? Tudod, hogy amikor valami történik az életünkben, azonnal nekikezdünk a történet elmesélésének. És, mivel az emberi természet olyan, amilyen, ha nem tetszett az esemény, akkor hajlamosak vagyunk gyakrabban és szenvedélyesebben elmesélni a történetét, szépen elfelejtve azt, hogy ez a történet egy egyenes következménye volt néhány olyan történetnek, amelyet már mondogattunk – erre-arra egy ideje! Tehát, ahányszor elmeséljük, különösen ha érdeklődéssel és szenvedéllyel tesszük azt, annyiszor kezd el újra manifesztálódni a valóságunkban.

Nem hiszel nekem? Akkor vess egy pillantást az életed bármelyik mintájára. mennyi figyelmet adtál neki az évek során? Milyen gyakran rágódtál rajta, panaszkodtál miatta, keseregtél miatta, stb.? Minél többször meséled el a történetét, annál jobban megjelenik majd az életedben – legyen szó jó vagy rossz dologról.

Vagy nézzük ezt: Találj ki egy teljesen új történetet valamiről, amit szeretnél. Egyelőre maradj az egyszerűségben, valami olyasmit találj ki, amelyben nincs ítélkezés, nincsenek nagy elvárások. Mondjuk szereted a meleg kenyeret, a friss ropogós kenyeret, amelyet éppen kivettek a sütőből. beszélj róla, gondolj rá, képzeld el, szagolj bele, emlékezz azokra a pillanatokra, amikor megtapasztaltad - és elég hamar meg is fogod teremteni az életedben! Mert ez potenciál, amit azáltal váltasz valóra, hogy elmeséled a történetét, a teremtő Szavadat használva. Miért ne próbálnád ezt ki valami „nagyobbal„ is?

Mi történik akkor, ha a múltban megtapasztaltál egy negatív eseményt, és most úgy döntesz, hogy egy teljesen új történetet mesélsz el róla. Nos, az első dolog, ami el fog tűnni belőle az a dráma. Ám általában továbbra is szeretjük a drámáinkat. Különben miért is mesélnék továbbra is ilyen történeteket: ”Nézd meg mit tettek! El tudod hinni, hogy milyen idióták ezek?” stb… Ám, ha folyton azt választjuk, hogy a valóságunkat újrateremtjük, azáltal, hogy másképp meséljük tovább, azzal mindent megváltoztatunk.

Például, ismerek egy hölgyet, aki hihetetlen szegénységben és elzártságban nőtt fel. A családja keresztény fundamentalista volt, ezáltal nagyon szigorú vallásos dogmák terhelték, és szinte állandó ellenőrzésben és büntetésben volt része. Arra nevelték, hogy a teste csúnya, hogy minden, ami jóérzéssel töltötte el rossz, hogy Isten szégyenkezik miatta, és szinte a világban mindenki a pokol felé lökdösné őt. Úgy nőtt fel tehát, hogy értéktelennek, bűnösnek érezte magát, és korán megtanulta feladni a saját vágyait és szükségleteit „másokért”. Felnőttként éveket töltött terápiákon, és továbbra is magán viseli a gyermekkorának kizsákmányoló, bántó történeteinek hegeit.

Ugyanakkor egy másik barátom, aki szintén egy keresztény családban nevelkedett, egy teljesen más történetet élt meg. Őt egy erdő mélyén lévő házban nevelték fel, mert az anyja szerette a természetet, és ezt a gyermekeivel is meg akarta osztani. Az apja egy prédikáló pap volt, egy ízig-vérig spirituális utazó, szerette volna mélyebben megérteni, megérezni Istent, és a keresésébe a családját is bevonta. A gyermekek tudták, hogy szeretve vannak, és noha nem volt pénzük, de mindig egészséges ételeket kaptak, egy intellektuálisan ingerekben gazdag környezetben, és bőséget időt töltöttek el együtt a családdal. Ahogy ez a nő felnőtt, folytatta a spirituális útját, és értékelte azokat a mély alapokat, amelyeket a gyermekkorában szerzett.

Nos, szerinted kettejük közül melyik él örömtelibb, kiegyensúlyozottabb életet? Nos, ez attól függ, hogy milyen történeteket mesélnek, mert mindkét nő én vagyok! Mindkét történet a gyermekkorom tényeiből mutat be néhányat, de teljes mértékben rajtam áll, hogy melyik változatot mesélem el, és általa milyen jelenlegi tapasztalatot teremtek meg magamnak. Valójában az aktuális valóságomnak semmi köze a múltamhoz, csupán a múltam történetéhez van köze.
Tehát ahelyett, hogy újra és újra a régi történeteken nyammognánk, amelyek már nem szolgálnak bennünket, miért ne teremtenénk néhány újat? Ezzel valójában a valóságunkat tagadjuk vagy voltaképpen megválasztjuk? Miért ne mesélnél arról történetet, hogy milyen könnyű szeretni önmagadat, és bízni önmagadban; hogy a bőséged hogyan jelenik meg éppen akkor és ott, amikor és ahol szükséged van rá; hogy minden egyes tapasztalat egy szépséges ajándék volt; hogy minden választásod és döntésed akkor született meg, amikor a pillanat a legtökéletesebb volt; hogy az emberek mindig tisztelettel bánnak veled; s hogy a dolgok végül mindig elrendezik magukat végül…és így tovább, biztosan érted. Az életemben, amikor azokat a történeteket ragadom ki, amelyeket szeretek, és a többit pedig elfelejtem, akkor valóban megvalósulnak!

Arra invitállak téged, hogy  tekints a történetekre, amelyeket nap mint nap mesélsz, úgy, hogy általuk jellemzed magadat és az életedet. Ahányszor elmesélsz egy történetet, aktiválsz potenciálokat, a jövődből is és a múltadból is. Akkor miért ne azokat aktiváld, amelyeket igazán szeretnél?

Emlékezz arra, hogy a Lélegzet mindig megelőzi a Szót, így hát végy egy mély lélegzetet, és mesélj néhány új történetet magadról és a világról!

A Shaumbra szíved által vezetve, az Isteni Lélegzetedtől hajtva, a történeteid teremtik a világodat. Tehát figyelj arra, hogy melyiket tartod érdemesnek arra, hogy elmeséld.
Fordította: Szénási Kata