Az univerzumban mindennek van egy ritmusa. Egy saját egyedi ritmusa.
A lélegzetünknek is van egy ritmusa, egy saját egyedi ritmusa.
A napjainknak is van egy ritmusa. Hogy inkább mikor vagyunk aktívak, mikor csendesebbek…és persze ezek a ritmusok is változnak, ritmikusan. Micsoda szimfónia! Ha a lelkünk fülével hallgatjuk, és nem az elme hallásával.

No, igen, az elme…az elme az, amely a saját egyedi ritmusunkat teljesen el tudja nyomni, el tudja torzítani, át tudja alakítani, annyira, hogy meg is szokjuk, el is fogadjuk, úgy mintha az valóban a saját ritmusunk lenne.

Így van az, hogy a legtöbb ember fut egy mókuskerékben, egy pörgésben, egy zakatolásban, a sok intéznivaló, a sok megoldásra váró probléma, a sok kidolgozásra váró terv, a létszükségleteink ellátása... és az ismétlődő gondolatok belső monoton zakatolásáról nem is beszélve!
Ez a pörgés pedig olykor olyan régóta tart, és annyi minden támogatja bennünk, oly sok részünk megszokta és vágyja – egyfajta függőségként- a napi stressz-adrenalin anyagot, hogy , ha Lelkünk legbelül valódi változásra vágyik, nincs más eszköze a figyelmünk felhívására, mint valamilyen  drasztikus beavatkozás, erős hatás, kizökkentés a mókuskerékből, így jönnek a betegségek, a „balesetek”, stb… Valójában ezeknek nem kellene nehéz, fájdalommal teli eseményeknek lenni- hisz a fájdalom az ellenállásból fakad. Ellenállunk valamilyen hatásnak, változásnak, és már érezzük is a fájdalmat.

Igen, a változáshoz, akár miről is legyen szó, térre van szükség. Üres, szabad térre, amelybe be tud jönni valami új, amelyben helyet kaphat egy új minőség. Gondoljunk csak bele, a lelki füleinkkel, milyen hangja lehet a napi mókuskeréknek? Szüntelen kopácsolás, zakatolás, egy szusszanásnyi idő sincs benne, amikor csend lenne, amikor megszakadna a folyamatos ritmikus zaj. Hogyan tudnánk meghallani egy új melódiát, ha folyton megy az alapzaj? Márpedig a Lélek gyönyörű melódiákkal szeretne minket megajándékozni. Hogy kivezessen bennünket a monoton kakofóniából és egy egészen új életminőségbe szelíden átkísérjen minket.

A változáshoz térre van szükség. Az Új energia szabad teret szeretne magának.

A legtöbb ember úgy próbálja meg a változást megteremteni az életében, hogy nap mint nap lefutja ugyanazokat a köröket, mégis abban bízik, hogy ez egyszer a kör eredménye kiugrást hoz majd. Ugyanazon a síkon próbálják a megoldást megtalálni, ahol a problémát érzékelik.
Újra és újra nekifutnak, hátha ma másképp történik majd minden. Azt hiszem, azzal nem mondok semmilyen újat, hogy az efféle erőfeszítések hiábavalók, mert az eredmény nem lesz más. Az összetevők ugyanazok, a szándék ugyanaz, a sík ugyanaz… az eredmény is ugyanaz lesz. Esetleg némi apró hullámzás lehet az eredmény megjelenésében, de áttörés biztosan nem születik…így.

Akkor, hogy jön el a vágyva vágyott változás? Hogyan valósul meg végre? Sok olyan levelet kapok, amelyben arról számoltok be, hogy bizonyos dolgokban még mindig nincs áttörés…”belül már jobban érzem magam, de az anyagi, érzelmi, stb.. helyzetemben még mindig nem történt változás.”
Miért van ez így?

Minden területe az életemnek arról mesél, hogy milyen a kapcsolatom önmagammal. Mennyire szeretem magam, mennyire vagyok képes adni magamnak, táplálni magam.
Ha a munkámban nem érzem jól magam, nap  mint nap egy olyan munkahelyre megyek be, amelyben csupa „elme” dolgot kell csinálni, és úgy élem, meg, hogy a lelki mélységeimet, ar érzéseimet,a  szenvedélyemet egyáltalán nem élem a munkahelyemen, akkor ez azt jelenti, hogy engedem, hogy az ELME irányítsa az életemet, engedem, hogy az ELME uralja és elnyomja a lelki, szellemi áramlásaimat, tehát nem véletlenül nem érzem magam teljesnek.

Ha folyamatos pénzproblémáim vannak, adósságok vannak, kifizetetlen számláim vannak, akkor ez azt jelenti, hogy nem folyik be tápláló, támogató minőség, energia az életembe elég. Miért nem? Nem azért, mert a Golf áramlat másokhoz viszi ezeket, és én rossz helyen állok…Hanem azért, mert ÉN nem táplálom magam. Én nem fordulok önmagam felé gyengéd, gondoskodó szeretettel. Nem terápiázva magam, hanem egyszerűen könnyedén, örömmel megkérdezve magamtól sokszor, hogy most épp mire vágyom? Mi az ami mosolyt csalna nem csak az ajkaimra, hanem a szívemre is? Lehet egy séta? Egy sütkérezés a napon, egy finom alma teljes kiélvezése? Egy rajz elkészítése, egy forró fürdő? Egy zene meghallgatása teljes lényemmel? Mi az, amire a Lelkem most vágyik? Mit adhatok meg magamnak most, hogy a Lelkem a figyelmem által teret kaphasson az életemben, hogy bevonjam őt az Itt és Mostba. Hogy az a MI közös és teljes pillanatunk legyen?

Ha változást szeretnék az életemben, a sűrűjében, amelyben nap, mint nap benne vagyok (régi energiák köteléke, a föld köteléke, az érzelmi kötelékek, a múlt kötelékei, stb..) kell, hogy egy tiszta és üres teret tudjak létrehozni az ÚJ számára.

Ez azt jelenti, hogy kell, hogy a napi mókuskerékben legyen egy 10 -20 perc, nem „kell”több, de jó, ha lehet több..:-) Ami nem a megszokott körök lefutásáról szól, nem a kattogásról, a megszokott ritmusról, hanem a csendről. Kell egy negyed óra- fél óra arra, hogy csak önmagammal legyek, nem csak fizikailag, de lelkileg és mentálisan is. Nem a családom ügyein gondolkodva, nem a munkahelyi ügyeket tervezgetve, nem a barátok életén agyalva, nem terveket szövögetve- hanem csak lenni az Itt és mostban, a Jelenben. Érezni a jelent teljesen, magam körül, magamban. Rácsodálkozni egy bokorra, egy fára, megízlelni egy ételt teljesen, magamba fogadni a Zenét teljesen. Nem azért, hogy bármit elérjek általa (nem terápiás céllal), hanem csak a tapasztalásért, az érzésért. Rengeteg dolog szeretne nekünk segíteni kijönni az elménkből, hogy megérkezhessünk a jelenbe. A fák,a  virágok, az állatok, a gyermekek, a kreatív tevékenységek, az illatok, az aromák, a víz, a levegő, a LÉLEGZET. A mozgás. Ha a pillanatban vagyunk, önmagunkkal, az érzékelésünkkel, és belélegezzük mindazt, amit az a pillanat adni szeretne nekünk, mert igen, MINDEN minket szeretne TÁPLÁLNI!
Nem tévedés…MINDEN minket szeretne TÁPLÁLNI! De ezt csak akkor érzed át, érzed meg, ha a pillanatban vagy és ÉRZED a tapasztalatodat.
Ha belélegzed mindazt, ami itt van, hogy téged tápláljon, mert engeded szeretni magad, mert engeded kényeztetni magad, akkor rengeteg ÚJ energiával töltöd meg magad. És miközben kikerültél a mókuskereked kattogása által uralt síkról, észrevétlenül egy gyengédebb síkon találod magad, hiszen egy csomó gyengéd támogató energiát épp most lélegeztél beJ

És a megoldás, arra, amit a mókuskerék síkon még problémának éreztél, itt teljesen természetes módon jön meg, finoman, lágyan, megoldódik. Mert a tápláló energiák egy olyan hullámra emelnek, ahol már nincs is ott a problémád, mert már annyira szereted magad, hogy nem kívánod már az életedet megkeserítő gondot, helyzetet tovább tapasztalni. és ez a hullám egészen új vizekre visz téged. Új tapasztalásokat hoz, új kapcsolatokat, új helyzeteket, amelyek más sokkal gyengédebbek hozzád.
Mindez azért történhet meg, mert megálltál, elkezdted táplálni magad, és ezáltal megszakadt a mókuskereked és az elméd közös kattogása.

A változáshoz tér kell, és a változást be kell engedned az életedbe. Fogadd be, engedd meg, hogy bejöjjön, szelíden, lágyan. Lélegzetről-lélegzetre.

Úgy két hete erről készítettem az új nemzetközi honlapomra egy hanganyagot angolul- Itt meghallgathatod: http://kataszenasi.com/gifts-for-you/ - és három nappal később úgy ébredtem szombat reggel, mintha egy vulkán akarna kitörni belőlem, óriási tűz energia feszített, és a családi reggeli után, egyszer csak beaktivizált, az elején azért kissé meglepő és „sok” volta  kis családom számára…J de rám jött egy megszállottság, óriási lendülettel elkezdtem kidobálni mindent, ami zavart, mindent, ami már nem szolgál, mindent, ami már nem fejez ki engem, mindent, ami hónapok óta várta, egy amolyan köztes létben, hogy valami legyen vele- apróságok, könyvek, kacatok, ruhák, kütyük, eszközök, amelyeket nem használtunk már mióta. Minden kis szegletét kiszortíroztam a konyhának, majd a szobáknak, szép sorjában, olyan lendülettel, hogy délután 2-kor alig tudtam megállni, hogy akkor valamit már enni is kellene, mert mintha szédelegtem is volna egy kicsit, de nem érdekeltJ Ez az energia nem TŰRT már semmilyen odázást, semmilyen tisztázatlanságot magam körül. A leggyönyörűbb az volt, hogy bekapcsolódott ebbe a tisztító áramlásba a Párom is, az első 10 perc szokásos ellenállás után, olyan lendülettel és örömmel, hogy maga is meglepődött rajta, és fiunk is természetesen jó bulinak tartotta az átrendezést, amely során az ő szobáját is teljesen átalakítottuk. Olyan volt ez, mint egy szent háború mindazzal szemben, ami nem ÉL, körülöttünk, ami el van akadva. (bár nem szeretem a háború szót, a hevület miatt használtam most mégis).
Kb. 5-6 zsáknyi szemetet és ruhát raktunk ki a házból, 3 hatalmas doboznyi könyvet. Hatalmas mennyiségű könyvünk volt az életünk során, mindketten nagyon szerettünk olvasni, aztán az évekkel egyre fogyott a készletünk, de még mindig voltak a polcokon olyan könyvek, amelyeket évek óta nem vettünk a kezünkbe. Azt mondtuk, mindazoktól megválunk most, amelyeket nem olvastunk az utóbbi évben. Mert, ha már nem vettem kézbe őket évek óta, akkor azok már rég nem vesznek részt az életemben, maximum van egy részem, ami azt mondja, de soha nem tudhatod, mikor fogod újra azt érezni, hogy de jó lenne most beleolvasni. Hát ez a nagy illúzió. mert amerre belül tartunk, tudom, hogy a régi történeteket, amelyek a könyvekben szerepelnek, nem szeretném újra átengedni magamon, sem időt nem szeretnék rájuk szánni. ÉLNI akarok, TAPASZTALNI. Nem ülni, és valaki más történetét olvasni az elmémmel.

Szóval 3 láda könyvet a könyvtárnak ajándékozunk. A ruhákat a ruhás konténerbe, ahonnan állítólag jó helyre kerül. Szeretném, ha az életem minden pillanata engem tükrözne, ha minden ruhámban ÉLŐNEK Örömtelinek érezném magam, és a ruháim is hozzátennének a napomhoz. Az Életem Élvezetéhez. Óriási mennyiségű energia szabadult fel a házunkban. Megkönnyebbült az egész tér, mi is. És még nem végeztünk. Egyelőre csak teret teremtettünk az ÚJ számára.
Azért tudott ez most a fizikai síkon megteremtődni, mert előtte lélekben is megtettük. Mindketten. Megállunk olykor a nap folyamán, hogy megkérdezzük magunktól, most mire vágyunk? És azt, ami jön érzésből, azt megadjuk magunknak gyengéden. És lélegzünk gyengéden. Nem azért, hogy problémákat oldjunk, hanem hogy tápláljuk magunkat, szeressük magunkat, lélegzetről lélegzetre. Egyre mélyebben, egyre lágyabban, egyre szerelmesebben. És így jön el mindaz hozzánk, ami MOST táplál minket, ami MOST fejez ki minket. Ami MOST nyújt ÖRÖMET. Ez a bőség. Akkor tud bejönni és folyamatosan áramolni, ha teret kap, a régi élettelen dolgok elengedésével, és ha folyamatosan engedem, kérem, hogy minden tápláljon, szeretgessen, kényeztessen engem.

Szeretettel: Szénási Kata