November 11.-én éjszaka valami történt- Adamus majd a következő shoudban kifejti az erre vonatkozó nézeteit - ez biztos... :-) de azt többen érezzük, már most is, hogy valami nagyon mélyen megváltozott.
Valami olyan történt, amelytől, már semmi sem lesz olyan, mint előtte...

Továbbra is érkeznek az álom jegyzeteitek- így hát bővítem a cikket!
És ha most kaptatok kedvet ahhoz, hogy tollat ragadjatok, ide várom a beszámolóitokat!

Emlékeztetőül: Adamus a novemberi Shoudban egy Csoportos Álom Kísérletre hívott meg bennünket. November 11-én éjszakára szólt a szívélyes, lelkes invitálás. Bővebben itt olvashattok róla.

Többen megosztottátok az www.azujenergia.hu olvasóival, és velem a tapasztalataitokat, álljon itt ebből egy kis csokor. 

És még egy dolog… több mindenkitől hallottam, hogy kudarcként élték meg, hogy nem emlékeztek semmire…

Ez is egy lehetőség persze, és választhatjátok is, mint Teremtők… de az új energiában nincs olyan, hogy kudarc, sem olyan, hogy siker... csak tapasztalat...

Ha szeretnétek, leülhettek, tudatosan lélegezve egy kicsit, megkérhetitek a Lelketeket, hogy mesélje el a maga nyelvén, hogy miről szólt ez az éjszaka a Ti számotokra... Biztosan megérkezik a válasz... csak nem feltétlenül úgy, ahogy vártátok volna...

Ez is csak egy játéééék!!! :-)

Jó szórakozást!

„Nem tudom miért vártam ennyit, hogy leírjam az álmom? de most megteszem.

Nem gyakran szoktam emlékezni az álmaimra, de ezen az éjszakán minden nagyon intenzív volt.

Több része is volt az álmaimnak, és a lejegyzettek között is volt, de azokra nem emlékszem.

1. Az első álom egy csodálatos Egység érzetben a "cirkusz az egész világ" megállapítás volt. Egy voltam mindennel és mindenkivel, gyönyörű színek kíséretében.

2. A csodás színek tovább kísértek. Zenészek nagy csoportja készül a muzsikáláshoz. A vidékiek segítséget kapnak, hogy öltönyt csináltassanak. Valahogy később kerültem közéjük. Fáj, hogy nem vagyok olyan mint a többiek. El kell fogadnom segítséget. Gyönyörű öltönyben dolgoztam.

3. Egy irodában voltam, mely hatalmas beltérrel és hófehér falakkal rendelkezett. A helyiség felújítás után volt, még érződött a frissesség és tisztaság szaga. Az íróasztalom a szoba közepén, vele szemben egy másik íróasztal. Egy fiatalember személyében kaptam új munkatársat. Közben én dolgoztam az asztalnál, nehezen tudtam írni, mert a mutatóujjamon vágás volt. Olyan hatalmas ablaka volt az irodának, majd betöltötte az egyik falat. Az ablakhoz ment a fiatalember és hívott, hogy menjek oda, olyan gyönyörűséget fogok látni. Az ablakon kitekintve egy gyönyörű, színes, buja növényzettel beborított sziklát és jobbra egy csodás öblöt láttam. A látvány melegséggel töltötte el a szívem,  és határtalan béke és nyugalom szállt meg. Ezek után tovább jártam a helyiségekbe, több emeleten különböző érdekes szerkezetek voltak. Bizonyos szobákban szerelők dolgoztak a felújításon. Pl villanyszerelő a vezetékeket véste be a falba.

4. Az utolsó egy késő hajnali álom. Egy íróasztal előtt ülök, és rám világít egy asztali lámpa.

Ez álmaim kalandos története. Boldogan megosztom Veletek.”

Judit

„Az én álmomban egy dombtetőn láttam és éreztem magunkat (sok-sok Shaumbrát). Körben álltunk, ahogyan egy tábortüzet szoktunk körbeállni, de itt a kör közepén tábortűz helyett egy hófehér láng "égett", az energiája a Földről hatalmas erővel tört az ég felé. Ott voltak a felemelkedett mesterek, és azt mondták, hogy ünnep van ma, egy születésnap, hiszen az új energia megszületett, a fehér láng mostantól elérhető az emberiség számára. Azt mondták, hogy mi, akik ott vagyunk megváltoztattuk az egész világegyetetmet. Ezután Adamus mester mindenkinek személyesen köszönetet mondott és mindenki kapott egyénre szóló üzenetet. Nekem átnyújtott egy bőségkosarat és azt mondta, hogy dolgozzak a kutyával. Olyan régen kizártam már magamból, most dolgozzak vele a teljes egyensúly eléréséhez és arra bíztatott, hogy írjak. Aztán beszélt még a két agyfélteke összehanGolásáról. Nagyon intenzív volt, köszönök mindent, drága Adamus!!
Kíváncsian várom a következő shoudot.

Szeretettel: Timi”

„Az esetek legnagyobb részében nem szoktam emlékezni az álmaimra.

Választottam – Adamus hatására, hogy emlékezzek az álmaimra; megkértem a Pakauwahmat, hogy segítsen emlékeznem, de másnap reggelre nem jött az álom emlékezet, és a nap folyamán sem jött, és este sem jött…

A november 11-i álmomra is választottam az emlékezetet, de 12-én erre sem emlékeztem. Aztán pénteken délelőtt jutott az az ötlet az eszembe, hogy mi lenne, ha megnézném tudatosan, hogy mit álmodtam. Annyi mindent szoktam nézni – a magam és a mások által feltett kérdésekre a válaszokat, hogy ezt miért ne nézhetném meg?

Egy erdőt láttam hegyes terepen, ahol mentem felfelé, a hegy teteje felé. Egyre többen jöttek, amíg fel nem értünk a hegy tetejére. A tetőn körben álltunk és táncoltunk, a körön belül energiafolyam áradt a földből felfelé. Potenciálok áradtak számolatlanul olyan bőségben, amilyen bőséggel a természet árasztja ránk szeretetét. Éreztem, hogy a közös együttlét, szándék és választás energiája az egész környezetünkre, országra, földre és az univerzum minden szintjére kiterjed és hat. Éreztem a hatást, ami olyan tapintható volt számomra, amennyire tapintható a tészta, amit kézzel gyúrok. A spirituális egóm egy kicsit kezdte volna felfújni magát az áradó energiától, de az együttérzés, a tapasztalás szeretete lágyan elfújta ezt, és csak az egység mély érzése maradt bennem.”

Zsolt

„Türelmetlenül vártam ezt az éjszakát és most,hogy túl vagyunk rajta ugyanolyan türelmetlenül várom a tapasztalataitokat:) Nekem két fő gondolata volt a ma éjszakai álmomnak: a víz fontossága és valami energia, ami nem villany és nem gáz. Ilyen alapon két kiemelkedő üzenetem volt: mennyire fontos a víz és ...idézem amit éjszaka leírtam: különleges jelentése van az áramnak a tanításban.
Volt egy kérdés is: el akarjuk-e végezni a ránk bízott feladatokat?
Nagyvonalakban erről szólt az éjszakám...és tanítottam:) Olyan monatry érzésem volt/van…”

Ági

„Elég izgatottan vártam Én is ezt az éjszakát, féltem is h nem fog könnyen menni az alvás,de szerencsére ilyen problémám aztán nem lett :)
Hát, ami a reggeli ébredéskor a legfurcsább volt az az, hogy érdekes módon úgy emlékeztem, hogy leírtam az éjszakai álmaimat… de a füzetbe egy darab szó se volt beleírva, szerencsére ettől még emlékszem az álmaimra.
Nem tudom, ti hogy voltatok ezzel, de Én többféle álmot is láttam… elég sokszor felébredtem egy-egy álom között. Igazából 3 álmomra emlékszem elég élénken, de tudom, hogy vagy tucat álom is volt az este. Első álmom az valami olyasmi volt, hogy pár bőrönddel a kezemben ékeztem meg egy épülethez...olyan volt, mint egy régi római színház..mint Colosseum csak kisebb és nem voltak falai.
Elvették a csomagokat Tőlem…  az utána következő pillanatban már egy-egy kisebb csoportban voltam… és hirtelen zene kezdett szólni,  azt hiszem volt egy kis jazz-es beütése a zenének,de nagyon felszabadító energiái voltak...

Mellettem volt egy hölgy, aki elég zavartnak tűnt...Én elkaptam a kezét, és elkezdtünk táncolni a zenére (hozzáteszem nagyon szeretek táncolni ,és olyan felszabadult lett hirtelen a hölgy, hogy szinte már Ő vezetett Engem:) A többiek mosolyogva figyeltek minket ,először csak tapsoltak a zene ütemére,de utána Ők is csatlakoztak. A zenész  (meg mernék esküdni rá, hogy  Tóbiás mosolyát láttam az arcán) mondott valamit... ami a szeretettel és az ünnepléssel volt kapcsolatos… erre pontosan nem emlékszem sajnos..csak érzések vannak meg, de ezektől az érzésektől még most is szinte repkedek.
Második álom családi jellegű volt...családi veszekedésről szólt, és ami érdekes volt, hogy a végén nagyapám jött oda hozzám, hogy elmondja, mennyire nem szabad így megoldani a dolgokat ..az együttérzés és a szeretet a megoldás. Ez Nekem sokat mondott el…főleg mert sosem voltam veszekedős fajta… nagyapám meg sosem volt ez a békítő típus.
Nos, a harmadik álomban  egy gigászi nagy kék energiagömbben voltam..nem is tudtam felmérni mekkora lehetett..és hatalmas energia utak vezettek ki belőle, szinte minden irányba a világba....gigászi méretek jellemezték az egész helyet...tényleg ésszel fel nem fogható volt....azt hiszem ez az Otthon volt ahonnan elindultunk, réges-régen. Gyönyörű látvány volt...
Hát Én ezeket tapasztaltam a tegnapi éjszaka folyamán .Remekül érzem Magam a mai napon (is).”

Vary

„Azon az éjszakán későn feküdtem le, így egy álmomra emlékszem, de tudom, hogy több volt. Vízparton voltam, az égboltot figyeltem, amely nagyon érdekes képet mutatott. Egyszerre volt éjszakai és nappali is. Láttam a csillagokat, de átderengett a nappali égbolt, a felhőkkel. Se nem sötét nem volt, se nem világos. Mintha összeolvadt volna a nappal és az éjszaka. Szerintetek mit mond ?”

Nedra

„Én is izgatottan vártam az éjszakát.
Történetekre nem emlékszem, de az érzések nagyon intenzívek voltak.
Voltak "" negatív és jó dolgok "" de ezeket úgy éreztem, hogy nincs semmi különbség köztük.
Nagyon erős érzés volt az, hogy tudtam, hogy minden megoldás ott lesz, akkor, amikor kell.
Soha nem érzetem ilyen totális és teljes egyensúlyt.
Azt éreztem, hogy kívül és belül teljes az egyensúly.
Az ígért választ is megkaptam. Mégpedig, hogy a teljes bizalom az, amit meg kell engednem magamnak
és akkor minden így fog működni a valós életemben, is mint ebben az álomban.”

Erika

„Jó olvasni a tapasztalaitokról! Mivel abszolút "filmszakadás" volt nálam, be kell érnem a kommentekkel.
Igyekeztem feldolgozni, de arculcsapásként éltem meg, hogy sem 10-én, sem 11-én, sem 12-én nem emlékeztem az álmaimra. (Hozzáteszem, 10 éve vezetek álomnaplót, az esetek több, mint 4/5-ében emlékszem álmaimra, többségükben egy alvási szakaszon belül 4-5 álomperiódusra is.)
Úgy hajtottam álomra a fejem, hogy kinyilvánítottam szándékomat: benne leszek a kísérletben, együtt fogok dolgozni a Shaumbrákkal.
Annyira akartam. Ez lehetett a gond. Adamusék megvicceltek.”

Feeling-being

„ A shoud utáni éjszakák is nagyon intenzívek voltak már, így hétfőre virradóra álmodtam egy kristálytiszta folyadékról, amelyet az elmébe töltve, kitöltve mindazt a nagy teret benne, teljesen leállítható az elme, elcsendesedik, túllépünk a működésén. A 11.-i éjszakán, lefekvéskor, becsuktam a szememet, lélegeztem, nagyon intenzív energiákat éreztem és világos vakító neon kék fényeket láttam erre arra, és éreztem a gyülekező Shaumbrák energiáját. Hamar elaludtam, az éjszaka nálam is több álmot és folyamatos aktivitást hozott. Az utolsó, reggeli álom valami ruha boltban zajlott, ahol valami félig ismerős kisebb csoporttal tartózkodtam. Egy idősebb pasi is volt köztük, akinek valahogy mondtuk, hogy nem számít, most milyen „ruhát” választott magának, - tehát a kora, a neme, stb mind-mind tök lényegtelen az egészet tekintve…  Majd, ahogy próbáltam egyéb dolgokra visszaemlékezni, olyan volt, mintha nem is egy álmot idéznék fel, hanem egy ugyanannyira valós történést, mint mondjuk a tegnapi napomat itt a Földön.  Ekkor jött be, valami olyasmi, mintha előadáson, vagy egy elméleti beszélgetésen lettünk volna sokan, ahol arról volt szó, hogy az elmét mi teremtettük, így mi tudjuk hatástalanítani, és ha két ilyen szemléletű ember egy térben tartózkodik, akkor az egész térbe bekerül ez az elmén túli semleges, kristálytiszta potenciál, és a többiek számára is ott van. Természetesen. Megnyílik ez a realitás. Majd a kommunikáció különböző formáiról beszélgettünk, és nagyon bíztattak bennünket arra, hogy használjuk a lélektől-lélekig kommunikációt inkább, a szavak helyett.

Nagyon hálás vagyok az egész csoportos tapasztalatért, köszi Adamus:-) ! Az az érzésem, hogy valami igen íntenzív dolog történt, mely az egész bolygóra erős hatással van..”

Kata

“Egy nagy meghallgatásra megyek (-on vagyok), ami egyben előadás is.

Olyan, mint egy egyetemi előadó, lépcsőzetes székekkel, csak sokkal hatalmasabb.. A színpaddal szemben, teljesen a közepén ülök, középmagasságban. Alattam és fölöttem is még vagy 20 sor szék van. 2-3 ismerős ember van velem. (Hogy kik? Ki tudja..) Barátok.

A rendőrség is el lett hívva, kb. 20-as csoporttal jöttek. (egyenruhában).

Hogy miért jöttek el?

Azért, hogy aztán ne kelljen később keresgetniük minket, amikor „történik valami”.

Viccesen hangzik, kuncogunk is gondolatban.

A rendőrök büszkék, hogy elhívtuk őket. Azt hiszem fontosnak és nélkülözhetetlennek érzik tőle magukat, úgy érzik, az irányításuk nélkül nem boldogulunk.

Tekintgetnek ránk, hogy hahá! Nem úgy van az! Most majd elcsípnek, és jól lebukunk a rendbontással! És így nyerők lesznek, irányíthatják az eseményeket, mire történni fog valami fontos.

Persze egy csoportban jönnek-mennek azért, a világért sem egyedül áll ki valamelyikőjük. Mint egy csapat kismadárraj, a szélén állók bizonytalankodva és a csoport felé húzódva, de azért mindannyian kíváncsian ránk..

Helyet foglalunk, és érdeklődve, szinte izgulva várjuk, hogy vajon mi lesz az előadáson. Lelkesek vagyunk, mint egy filmcsillag várásakor, és emiatt az egész meghívósdi miatt viccesen jókedvűek.

Ez a filmcsillag pedig mi vagyunk (mindannyian, akik eljöttünk).

Középen a színpadon egy ember áll, de mintha mindig, valamelyikőnk lenne középen. Nem úgy, hogy lemegy a színpadra és átveszi a másik helyét, hanem belsőleg azzá a más személlyé válik az az 1, aki a színpadon áll. Esetleg 3 személy lesz benne. (pont mint csatornázáskor)

Adamus a műsorvezető, de bulisabb, mint amilyennek eddig gondoltam. Pirosasabb- narancsosabb, kicsit lilás árnyalatok jellemzik, és poénkodik mint egy showman..

Mindannyiónkat éljeneztet és bemutat, amikor következünk (következik) az újabb „belső átváltozással”színpadon termő Shaumbra.

(Utólagos kommentár újraolvasáskor: Azt hiszem, ezt azért tehetjük meg, mert valamilyen szinten 1-ek vagyunk..)

VÁLASZ:

Ijesztő, stresszel teli érzés. Azt érzem, hogy a felelősség és a „világ szeme” rajtunk, és KIZÁRÓLAG én (=mi) vagyunk a felelősek az eseményekért, mi (=én) döntünk.

Olyan fura érzés, mintha én lennék egyedül, ijedten egy idegen környezetben, gyomorgörccsel a megfelelési vágytól, vagy nevezzem inkább vizsga stressznek?

De közben vagyunk vagy párszázan. Most nem az összes ittlévő Shaumbrára gondolok, hiszen az tán az ezret is meghaladja, hanem egy kisebb csoportunkra. Ezt a csoportot önmagamként, egyedüliként érzékelem, mintha együtt lennénk 1, és nem úgy, hogy a csoport tömege biztonságos „nyájmelegbe elbújást” tenne lehetővé.

A stresszt és a félelmet a túl nagynak tűnő felelősségtől a szívemben is érzem, ezek leírásakor. És ettől olyan érzés lesz úrrá rajtam, mintha az egész csoport árnyékban lenne, sötétebbek vagyunk, és elhalványodtak a színek rajtunk, mintha elszomorodtam volna az árnyékos félelemtől..

Ekkor a pakauámra gondolok, hogy vajon hol van?

(Elalváskor megkértem, hogy jöjjön el velem a buliba, és végig legyen mellettem.)

Már meg is láttam.

Fénylik, világít mellettem, és körülöttem ugrál (ködfoltos párduc). Ide akar (belém) jönni, de mintha valami miatt nem tudna, nem engedném be. Mintha üveggömb venne körül láthatatlanul. Pedig szeretem, és meghat, hogy így érez irántam.

Elhatározom, hogy beengedem, hiszen a részem.

Bár még elsőre nem sikerült ez, sokat világosodtam, fényesedtem és színesedtem már ettől a gondolattól is, a többiekhez viszonyítva a csoportomban, és közelebb jött hozzám pakauám – kisebb lett a láthatatlan üveggömb..

Felfigyeltek a többiek a fényemre és a színeimre, és örömteli kíváncsisággal kezdik figyelmüket felém fordítani, ahogy egyre jobban színesedek és fényesedek.

A rendőrök is fel akarnak szólalni, így a színpadra engedtük őket. Ők „odamentek”, odavonultak tizen-húsz fős csoportban, persze nem egyenként.

A mondandójuk valami ilyesmi érzést kelt, mintha ilyeneket mondanának:

„Ezt így nem engedhetjük! Ennek …ez meg ez… lesz a vége, és romba dönti …ez meg ezt! Higgyetek nekünk! Semmi jó nem származik ebből!”

A hallgatóságban érdektelenség a mondanivalójuk iránt, és elnéző szeretet. Fura érzés így együtt a kettő.

Az „árnyékos” csoportomról:

Tömeg-én érzés, mintha mindegyikőjük én lennék, megsokszorozódva. Bármikor beszélgethetek önmagammal, így jobban megismerem magam, meglátom azt is, amit belülről nem vettem eddig észre. Mégis egyedül vagyok.

Mintha egy alapról nőttünk volna ki, és sok-sok ujj lenne, vagy inkább virágállat (korall) nyúlványai.

Nagyon kézzelfogható és térbeli, szinte valóságosnak tűnik, meg is lehetne érinteni.

De a döntéseknél egyedül vagyok (ők=mi=én).

Nem segíthetek magamnak, mert ugyanaz vagyok, csak sokszorozva.

Ezért ez a fura felelősség-egyedüllét.

És mindemellett a döntés nem csak saját magamra hat ki, ezt tudom, hanem sokakra. Mintha új hivatást kellene választanom, vagy diplomáznék, és attól függne, milyen emberekre és hogyan hatok az elkövetkezőkben, hogy orvosi, sofőri, pedagógusi vagy pl. festőművészi pályát választok.

De mindenképpen enyém a felelősség.

A saját jövőmért is, de azon keresztül fontosabbnak tűnik az, hogy hogyan hatok másokra, a jövőjükre a jövőben.

Furcsa!

Most mintha egyszerre minden jövővariáció is olyan valóságos lenne és kézzelfogható, mint a korall-szerú „ujj”-léteim élete. Tapinthatók, megfoghatók, mintha mindet éppen most élném meg, minden pillanatát. Megfoghatom az asztalt, amire a jövőm egy pillanatában írok majd, mert ott is vagyok, az akkori most-ban. Minden most pillanatban egyszerre. Most élem az összes variációt. Mind meg van valósítva, valamikor.

Kezd elmúlni a stressz-félelmem.

Hálás vagyok Adamusnak, magamnak, és a Shaumbráknak is, amiért ezt megmutatták(-tuk) nekem most.

Csak ki kell választanom, mint az ajándékok, vagy a bonbonok közül azt, amelyiket a leginkább élvezni fogok valószínűleg. (Vajon melyik lehet a legfinomabb?)

Így izgalmas és örömteli lett a választás, és nem nyomaszt a tét. Eltűnt a jó-rossz! Csak az élvezet maradt meg. Mindenképpen valami fincsi tapasztalás lesz!

Hála, vicces-hálás mély öröm jár át, és a „csoportom” fényesedik, egyre gyorsabban, aztán már igen vakítóan, egybefolyó fehér fénnyel világítunk. Eltűntek a részek, csak a lágy határú, mégis vakítóan világító, csodás fehér fénygömb létezik, mint egy igazi csillag az égbolton, amit nagyon közelről szemlélünk.

Hát ilyen élvezetes és egyszerű? Ilyen egyszerű és könnyű. Könnyű.

„Válaszd a könnyű utat!” – hallom szinte Tóbiás, Adamus és Kuthumi hangját.

Forróság jár át, szinte éget ez az öröm-melegség!...

(Azt hozzá kell tennem, hogy amikor felébredtem, csak halvány hangulat jött át először… Aztán amikor rákoncentráltam, hogy emlékezzek, egymás után bomlott ki az egész történet. Mégis, mintha egy csomagban jött volna át tömörítve. Szinte amíg nem kezdtem el írni, mintha nem is létezett volna. Tudom, hogy ez nem csak álom volt. Sokkal több. Hiszen ébren is vissza tudtam bontani belőle részleteket, amikor nem volt egyértelmű számomra. Ezért tűnt „tömörítésnek”…)"

Kató