Az elmúlt pár hétben sokatokkal beszélgettünk a Bíbor Körös Csapat Francia Körútjáról és arról, hogy mintha kapcsolódtunk volna energetikailag az eseményekhez.

Így gondoltam lefordítom Jean Tinder beszámolóját, aki az egyik fő munkatársa a Crimson Circle-nek, és hozzáteszem a sajátomat.

Fogadjátok szeretettel Jean írását – itt fent, és alatta az enyémet.

„Szervusztok,

Hogy mi történt a Francia Körutazáson? Nos, nyolc nagyon intenzív nap,... nem igazán olyan volt, amire számítottam, viszont sok olyat adott, amire nem számítottam - ahogy az lenni szokott. Megosztok veletek néhányat a tapasztalataim közül, és néhány emléket.

Amikor Marseille-be értem, ami a legjobban tetszett, hogy megpillanthattam a repülőből a Földközi tengert – életemben először. A szívem majd kiugrott a helyéről! Egy másik coloradoi Shaumbrával utaztam, és mi érkeztünk elsőnek, tehát volt több órányi időnk addig, amíg a vezetőnkkel elindultunk az első állomásunkra. Miután bepakoltam a bőröndjeimet a buszba, elindultam sétálni. A leszállásunk után vagy úgy egy órával a szél feltámadt, és elképesztő erővel fújt, a séta kimerítő volt! A szél mindent felkapott, bozótost, szemetet, és minden hasonlót csak vitt magával, még a karbantartóknak is akadt dolguk, próbáltak egy táblát rögzíteni, amely épp elszállni készült. Tudtam, hogy mindez a Shaumbra érkezését és az energiamozgást mutatta. És valóban, a helyi szél, amelyet Mistralként neveznek, az itt tartózkodásunk mindhárom napja alatt tombolt, noha előtte meleg és nyugodt idő volt.

Az első három napot egy városka közelében töltöttük az Új Energiába és Mária Magdolna Energiáiba merülve - a városkát róla nevezték el, (Saintes-Marie-de la-Mer)  a templomot az ő tiszteletére építették, s még két másik Mária tiszteletére. A körutazás első napján bementünk a városkába, mely öt percre volt a lovastanyától, ahol megszálltunk. Amikor megérkeztünk, egyenesen a tenger irányába mentem, egészen mélyen be a tengerbe, amennyire csak lehetett, egy mólón. Csak ültem és lélegeztem jó hosszan. Végül észrevettem egy fényes tükröződést, egy kék színű elektromos fény tükröződött a vízben, pont előttem. Majdhogynem olyan fényes volt, mint a napfény, de egy élénk kék színben. Olykor eltűnt, majd visszajött, noha nem változott semmi körülöttem a kristálytiszta napsütésben. Mintha egy láthatatlan neon kék fényforrás a vízben lebegett volna, ám csupán a visszatükröződés volt látható a víz felszínén (a fény forrása nem).

Ebéd után a város közepén található erődítménynél, az erődtemplomnál találkoztunk. Amikor beléptem, teljesen hatalmába kerített a sok érzés és energia, amit én árasztottam belé (nem egy konkrét templomba, hanem az „egyházba” úgy általában) sok-sok életen keresztül. Ebben a pillanatban tudtam: „Elég volt. Befejeztem.” Meghívtam az összes „egyházi” részemet, hogy jöjjenek haza, hiszen a küldetésük bevégeztetett.

Minden este a szállodában vacsoráztunk, és valóban - a francia konyha mennyei! Csodálatos és élvezetes! Nyamm!

Furcsa, de nem tudok visszaemlékezni, hogy az ezt követő pár napban mi is történt velünk, azon túl, hogy folytattuk a körutat. Minden reggel volt egy közvetítés, majd azt követően felkerekedtünk és megnéztünk néhány látnivalót. Az utunk során, egyik találkozónk alkalmával, Normát kérték fel, hogy ossza meg az Ő Mária-Magdolna történetét. Gyönyörű volt és megható, és teljesen különbözött attól a történettől, amelyet Tobias oszt meg a SES iskola keretén belül. Ekkor kezdett derengeni a számomra, hogy miről is szól a fény és a sötét integrációja. Eljutottam annak a megértéséhez, hogy MINDKÉT történet igaz, csupán két egészen különböző perspektívából mesélték el őket. Mélyen magamban megértettem, hogy a múlt, a mi saját történetünk, csupán az, amivé az emlékezetünkön és az előadásunkon keresztül mi magunk teremtjük. MINDEN igaz.

Majd elutaztunk egy csodálatos helyre, mely a hátralévő napokra bázisunkként szolgált, egy szépséges kastélyba! Imádtam itt lenni! Itt kezdett Adamus igazán felélénkülni a közvetítéseiben!  Számos résztvevő azon tűnődött, hogy mikor jön majd a java, hisz az első három nap közvetítéseinek nagy része inkább a „régi” anyagokat elevenítette fel. Ám itt a kastélyban és annak környezetében kezdtek a dolgok igazán intenzívvé válni. Az első napunkon, amelyet már egészében itt töltöttünk, az első utunk a Limoux-i piacra vezetett, egy nagy szállodában költöttük el az ebédünket, majd elmentünk Rennes-les-Bains–be. Felmásztunk „Izisz székéhez”. Ez volt az a hely, amelyről TUDTAM, hogy itt már jártam. Az ösvényen felfelé mászva ismertem az összes lépést. Folyton ezt hallottam belülről: „EZT ISMEREM”. Amikor a csoport megállt a széknél, én tovább mentem fel az emelkedőn, felküzdve magam a hegyoldalon, tudván, hogy ott fent van még valami! Valóban, régi falak romjai, és mintha pontosan tudtam volna, hogy hogy is néztek ki régen. Azt is tudtam, hogy van még valami, ott még feljebb, csak úgy, mint a hegytetőn. Tudtam, hogy „Izisz széke” nem Izisz számára készült, hanem a találkozó helyet jelölte, ahol Izisz képviselői a néppel találkoztak, a hívekkel, vagy hasonlókkal. A fontos dolgok a hegy magasabb részein történtek, a templomokban. Később megkérdeztem a Vezetőnket, hogy volt-e még valami a hegytetőn, amire ő azt felelte,”Oh, igen, régi kő romok, és áldozati oltár, amire persze senki nem kíváncsi.” Nos, tudom, hogy én el tudnék ott tölteni még egy-két hetet, és akár egy egész könyvet is írhatnék arról, amire emlékszem.

Az volt a legérdekesebb, hogy ezek az emlékek jóval Mária Magdolna, és az egyház előtti időkből származtak. Azt éreztem, mintha több ezer évvel ez előttről származtak volna. Adamus is megemlítette az egyik közvetítésben, hogy ez a térség egyike volt azoknak, ahol ismét felszínre jöttünk Atlantisz bukása után több évszázaddal. Ezt éreztem. (Érdekes ezt a honlapot böngészve (Rennes Chateau) pont azt olvasom, hogy ezt a térséget „Atlantisz kapujának” hívták.)

Majd lesétáltunk ugyanennek a falunak egy alacsonyabban fekvő területére, ahol ókori Római fürdők voltak. Melegvizű források voltak itt, a meleg víz a sziklából tört elő és a folyóba ömlött. Ahogy a folyóparton sétáltunk a forrásokhoz, az emlékképek továbbra is peregtek a szemem előtt. „Ez az, ahol a papnő, havonta egyszer megfürdött, a holdciklusuk alkalmával.” „Ezeket a ceremóniákat figyelték meg.” És a meleg vizű forrásnál: „Ezt hívták Izisz vérének!” Nos, nincs semmilyen bizonyítékom minderről, amire emlékszem, csupán egyszeriben olyan dolognak a tudása öntött el, amelyet nem is kutattam. Csupán megjelent.

A következő napon elmentünk egy olyan faluba, ahol Nostradamus élt. Láttam a háznak a külsejét, amelyet furcsa szimbólumok borítottak, a fagerendákba vésték bele őket. Körbejártuk egy régi Apátság romjait, majd elmentünk egy kis településre a Bugarach hegy lábánál, amelyet a „Felforgató Hegynek” neveznek, mivel a tetején álló sziklák öregebbek, mint az alatta levők. Úgy tűnik elég sok Ufo látogatás zajlik erre, és a kormány ezt a területet állandó megfigyelés alatt tartja. Érdekes egy hely, ide is szívesen visszatérnék.

A következő nap az egyik csúcspont volt - Montségur felfedezése. A Katárok erődítménye. Elég hosszú út vezetett odáig autóbusszal. Odafelé rájöttem, hogy ez az a hegy, amely már napokkal ezelőtt megragadott, ahogy a távolból megpillantottam. Az alakja nyűgözött le, noha onnan nem is láthattam a tetején álló citadellát. Hmm… gondolom „ tudtam” hogy ott van, hiába nem látszódott.

Geoff arra emlékeztetett bennünket, hogy engedjük meg magunknak, hogy érezzük mindazt, ami megmutatkozik, és figyeljük meg, hogy a mi saját régi dolgainkat érezzük-e, vagy csupán a helyi energiákat. Kiszálltunk a buszból és felmentünk az emlékműhöz, mely a Katárok emlékét őrzi, akik nem voltak hajlandók feladni a hitüket, inkább azt választották, hogy szánt szándékkal belesétálnak a tűzbe. Itt eltöltöttünk egy kis időt, lélegezvén és felhangokat énekelve. Majd utunkat folytattuk a meredek ösvényen a csúcsig. Az úton, többféle energiát éreztem, volt köztük a régi Katárokéból, akik csak jöttek le az ösvényen, énekelve a tűzbe vezető útjukon. Ez volt az ő győzelmük pillanata, függetlenül attól, hogy a halálba meneteltek, azóta is újra és újra átélték ezt. Éreztem, hogy ők ezt a világ felett aratott győzelmükként élték meg, és azt is, hogy még ennyi idő elteltével is, továbbra is ebbe az energiába vannak beragadva. (A Katárok úgy hitték, hogy a világ és benne minden az ördög teremtése, és az egyetlen út a mennyországba az összes földi élvezetről és tapasztalatról való lemondás.)  Ezzel párhuzamosan éreztem a saját történetemet is, ebből az időből, és egyáltalán nem az volt, amire számítottam.

Egy-két órát tartózkodtunk ott fent, majd végül összegyűltünk mind, és Gerhard és Einat improvizált egy kis zenét. Szépséges volt, és általa áldást és tiszteletet hagytunk a helyen. A közvetítésekben Adamus arra kért minket, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy „Miért vagyunk itt?” csakúgy mint azt is, hogy „Mit hagyunk itt magunkból?” Tudom, hogy Áldást hagytunk Montségur-ön.

Az utolsó napunkon Rennes-Le-Chateau-ba mentünk, egy igazi misztikus helyre. A csodálatos Túravezetőnk elmesélt néhány történetet a helyről és mindazokról a rejtélyes dolgokról, amelyeket soha nem sikerült megfejteni. Ebéd közben egy igen érdekes előadást hallottunk egy valódi Templomos Lovagtól, és később a különböző épületek felfedezésével telt a délután. Egy üvegházban a fal tetején ismét zenéltünk és felhangokat énekeltünk Gerharddal és Einattal, mely igazán varázslatos tapasztalat volt.

Ezen az estén volt az utolsó csoportos találkozónk és Adamus közvetítésünk. Ő elmesélte nekünk az Ő verzióját Yeshua és Mária Magdolna történetéről, amely lenyűgözött. Egy mély és dinamikus közvetítés volt, amelynek egy pontján felmászott egy asztal tetejére - CSAK AZÉRT! (És Linda legnagyobb megrökönyödésére! :-)

Ha szavakkal próbálnám összefoglalni a tapasztalataimat, úgy fogalmaznék, hogy a múlt folyama, amelyet eddig egy zsilip tartóztatott fel, most a zsilip megnyitásával ismét szabadon árad. Mióta befejeződött a Körút, szinte az összes alvással töltött pillanatom tele van álmokkal és emlékekkel, már-már kimerítő mértékben. Álmodtam olyan dolgokról is, amelyek egy olyan városban történtek, amelyről sosem hallottam még, ezért utána is néztem a nevének, amely az Etienne volt, és kiderült, hogy igencsak közel volt hozzánk. Tegnap azt mondtam Joepnek, hogy most már igazán értem, miért van szükség a felejtés fátylára. Csupán egy apró kis részére emlékszem a teljes történetemből, és ezt is épp elég nagy kihívás magamba szívni és kezelni.

Adamus sokat beszélt az álmokról és arról, hogy milyen tevékenyek vagyunk egyszerre különböző szinteken, most valóban érzem ennek az igazságát. Találtam egy könyvet a hazaútra, hogy segítsem kibontani magamban a történetemet, azoknak a helyeknek a segítségével, amelyeket most meglátogattam, és itt azokra is gondolok, amelyeket egyedül jártam végig Toulouse-ban.

Oh, és most eszembe jutott még egy pár hely, amerre jártunk. Voltunk Arles-ban, ahol is egy nagy római amfiteátrumot néztünk meg . A csoportos körutunk egy öreg templomban ért véget. Itt tettem egy kis kitérőt egy öreg kolostorba is, amely a közelben volt. Beléptem és azon nyomban teljesen otthon éreztem magam. Tudom, hogy rengeteg békés órát töltöttem el a kolostorok zárt falai között. Majd ellátogattunk egy öreg temetőhöz, amelynek volt egy kis kápolnája, s mely elképesztő akusztikával rendelkezett! Elkezdtem felhangokkal dúdolni, majd valaki csatlakozott hozzám, és elég hamar már úgy 20 Shaumbra énekelt ebben a kis térben. A hangzás hihetetlen volt!

Ezenkívül jártunk Carcassonne-ban is, amely nagyszerű hely.

Azt gondolom, hogy ez amolyan túravezetős beszámolóra sikeredett, de a mélyebb dolgok egyelőre nehezen találják a megfelelő szavakat....„

Szeretettel: Jean Tinder (a Crimson Circle csapatból)

További képeket az Útról itt találtok.

Fordította: Szénási Kata

Mária–Magdolna Energiáinak megtestesítése

A Francia Körút után Norma Delaney és Garret Annoffsky tartottak két napos Szemináriumot, a fent említett Couizai Kastélyban. A szeminárium a Mária Magdolna Energiáinak megtestesítése nevet viselte.

Ha a Francia Körúton testben nem is - csak lélekben és egyéb szinteken - de ezen a szemináriumon volt szerencsém résztvenni, hiszen Normáék angol beszédét én fordítottam franciára, a helyieknek.

Csodálatos 2 nap volt, és gondolhatjátok milyen intenzív, hiszen a csapat 80 %-a részt vett a Francia Túrán, tehát már egy hete minden nap ebben a csodálatosan változó, lüktető energiában voltak, amelyben a múlt és a jelen, a jövő, minden egybeolvadt - csak úgy, mint a Fény és a Sötétség.

Itt is nehéz szavakba foglalni azt, amit megéltünk. Számomra egy néhány dolog nagyon erősen kikristályosodott. Gondoltam átadom Nektek: Az emberi Élet azért nehéz, mert a dualistás fárasztó játszmáját játsszuk nap, mint nap: ez jó, az rossz, ez helyes, az helytelen. E kettő pólus közt ugrálunk, és ez fárasztó, mindkettő eltávolít bennünket a középen fénylő Úttól. Az Úttól, amelyen a Lelkünkkel egybeforrva járunk. Amelyben nincs jó vagy rossz, csak tapasztalat.

Jézus, Mária Magdolna, csodálatos Lények voltak, csak úgy, mint az összes többi múltbéli Mester. A múltban voltak Mestereink. Számtalan életen keresztül rájuk bíztuk az energiáink egy részét, azzal, hogy hozzájuk fohászkodtunk, mondván, én kicsi vagyok, és gyenge, Te nagy és hatalmas, ments meg engem! Átadtuk a hatalmunkat nekik, számtalan életünkön keresztül. Most a lényeg nem abban rejlik, hogy Őket aktualizáljuk, támasszuk fel, idézzük meg, hanem a saját energiáinkat vegyük vissza Tőlük, amelyet átadtunk Nekik újra és újra, évszázadokon keresztül. Mindazt, amit számunkra Jézus, vagy Mária-Magdolna jelent, azt hívjuk vissza magunkba, hisz az legbelül a mi saját energiáink megtestesülése.

Így, mi integráljuk magunkban a félretett részeinket, amelyek lehetnek a legmagasztosabbak, az a szeretet, amellyel Jézust életről életre imádtuk, vagy épp Mária Magdolnát, ugyanakkor felszabadítjuk ezeket a fantasztikus Lényeket is. Többé már nem kell cipelniük, őrizniük a mi energiáinkat, amelyeket féltünk magunkban tartani azokban a bizonytalan földi időszakokban, csak úgy mint Gaia, most már Őket is felszabadíthatjuk, és így találhatnak maguknak egyéb elfoglaltságot :-) . Mi pedig a régmúlt eme energiáiból ÚJ potenciálokat teremthetünk magunknak az Új Energiában. Aktív Teremtőkké válhatunk, akik nap, mint nap áramoltatják a Teremtői Energiákat a saját Örömükre és Kedvükre, Tudatosan.

És még valami: az valahogy természetes, hogy a múlt sebeiben megkötött energiáinkat ki kell szabadítanunk, de ugyanez igaz a múlt örömeiben megkötött energiáinkra is…

A második reggelen Normán keresztül, Ohamah szólalt meg, még most is borzongok, ha felidézem, olyan lendülettel és intenzitással beszélt, hogy nem is próbáltam időt kérni Normától a tolmácsolásra, inkább egy-egy passzus végén összegeztem gyorsan az elhangzottakat…

Mózesről beszélt Ohamah, és arról, hogy Normától régen egyszer azt kérte, olvassa el Mózes Történetét a Bibliában, majd hogy olvassa el ismét, mert állítólag a lényeg elkerülte a figyelmét, mindaddig, amíg együtt értelmezték az olvasottakat. Mózes, akit mindig is királyként neveltek, akinek nem volt kétsége önmagát illetően, hiszen ebben a tudatban nevelték, ezért az önbizalmával nem volt gondja. Miért is gyalogoltak negyven napig? Mert az emberei nem hitték el, nem hitték el, hogy minden ennyire egyszerűen itt van, ha azt választják. És Mózes hallgatott a hangokra... vitte-vitte a csapatot, a kietlen, a szegénység, a semmi földjén. A „szenvednem kell, hogy a mennyet, a bőséget elérjem” hangokat követve csak ment-ment a dualitás földjén… Ohamah azt kérdezte tőlünk: MEDDIG AKARUNK MÉG A SIVATAGBAN MENETELNI? Mikor lesz elég az elég? Meddig játsszuk még a dualitás, a szenvedés, a hiány játszmáját? Eljön egy pont, amikor a LÉLEK mélyen így szól: ELÉG. MEGÉRKEZTEM AZ ÉN KÁNAÁNOMBA.

Engedjétek, hogy meghalljátok a Lelketeket, amint így szól.

Áldással,

Szénási Kata