|
2008 decembere óta tanítom a Crismon Circle (Bíbor Kör) Nemzetközi Iskoláit, azóta volt alkalmam megfigyelni és tapasztalni tisztán egy gyönyörű jelenséget- tudatosan.
Az oktatói képzéseken is meséltek nekünk erről, aztán minden tanfolyam során valóban megtapasztaltuk, a résztvevők és én is, hogy a dolog működik. Abban a pillanatban, amikor valaki jelentkezett egy tanfolyamra, vagy mondjuk úgy, még konkrétabban, abban a pillanatban, amikor ELDÖNTÖTTE belül, hogy jelentkezik egy tanfolyamra, elindult egy folyamat az illetőben. Ugyanígy, amikor én ELDÖNTÖTTEM, hogy tartok egy Tanfolyamot, ilyen vagy olyan Iskolát, szintén elindult egy folyamat bennem, az adott tematikához, aspektusokhoz, rétegekhez kapcsolódóan. Ha valaki úgy DÖNTÖTT, hogy eljön egy Tanfolyamra, akkor olyan tapasztalatok, helyzetek aktiválódtak az életében, amelyek a Tanfolyam energiáival, tudatosságával összefüggtek. Ha még pontosabban szeretnék fogalmazni, valójában az ő választásával függtek össze… például: Ha úgy döntött eljön a Szexuális Energiák Iskolájára, azzal azt a belső vágyát fejezte ki, hogy szeretne megtisztulni, az energiamanipulációk hálójából kikerülni, és szeretne visszatérni az Önmagával való őszinte, örömteli, mély szeretetteljes kapcsolatához. Szeretné újra felfedezni , érezni az életörömöt, a tiszta önszeretetet. Nemrégiben találtam egy fogalmat, amely szerintem csodásan lefedi ezeket a mondatokat: Esszenciális Mondat. Miről szól egy helyzet, mire vágyik a lélek? Meg lehet általában fogalmazni egy , nagyon rövid tőmondatban…ez az esszenciális Mondat, az én olvasatomban :-) Szóval az illetőnek, aki úgy döntött, hogy eljön egy Tanfolyamra, a döntése egy esszenciális Mondatot tartalmazott, ami mondjuk talán így hangzott: Az Önszeretetet szeretném megtapasztalni. Vagy: Vissza szeretnék kerülni az életörömömbe. Vagy: Szeretnék egy minőségi ugrást a kapcsolataimban. Vagy: Fel akarok szabadulni. Ezt a döntést meghozta Lélek szinten, ezzel beindított egy tapasztalat sorozatot, ami Őt eljuttatja majd ebbe az állapotba. A tapasztalat sorozat egyik fontos eleme pedig a Tanfolyam volt, a maga intenzív három napjával, mindazzal, amit az illető ebben a három napban megtapasztalhatott… általában eléggé sűrítve. A Tanfolyam előtt és után zajlottak az események, amelyek révén végül eljut a Döntést hozó abba a minőségbe, amiről az esszenciális mondata (A Döntése, Választása) szólt. Rengeteg módon juthat el a vágyott minőségbe, a Tanfolyam egy gyorsított eljárást tett lehetővé a számára, sok támogató erővel és gyengédséggel… Ugyanakkor eljuthat a vágyott minőségbe például úgy is, ha mondjuk a párkapcsolatában nagy katarzissal és robajjal járó felismerés sorozaton megy át, esetleg egy nehezebb helyzet után… és sorolhatnánk a lehetséges tapasztalatokat, amelyekben egy a közös, hogy mind-mind potenciálisan visszavezetik az illetőt a gyengéd Önszeretet állapotába. Ízisz azt mondja, hogy az, hogy a választott új minőségbe, létállapotba milyen módon jutunk el, milyen tapasztalatok által, az valójában attól függ, hogy mennyire szeretjük önmagunkat. Választhatunk göröngyösebb, harcosabb utat, vagy, ha már „elvárjuk” hogy gyengéden, finoman bánjon velünk az Élet, mert mi is így szeretjük magunkat, akkor jöhet az új minőség, létállapot egészen finoman, akár észrevétlenül és természetesen is…mindenfajta nagy föld és mennydörgés nélkül…
Ezt a mechanizmust,a döntést, mint folyamat indító gombot, ennyire tisztán eleinte valóban a Crimson-os tanfolyamok esetében tudtam megfigyelni…majd ugyanezt láttam az egyéni konzultációknál is, amikor valaki rászánta magát, hosszas hezitálás után arra, hogy eljön, szintén benyomta a gombját és elindított egy folyamatot, történések sorát, olyképp, hogy mire hozzám elkerült egy csomó mindenre maga is rálátott, és nem egyszer hangzott el nyitómondatként ez, a konzultációmon: „Valójában nem is tudom, miért jöttem, mert amikor bejelentkeztem, ez és ez zajlott nagyon intenzíven, azt hittem, nem boldogulok egyedül, de mostanra már rendeződött minden…” Ilyenkor is egészen hasonló dolog történik: a DÖNTÉSSEL, hogy az illető eljön egy konzultációra, szintén megfogalmazott egy esszenciális mondatot magában (a lélek síkján) Na, most már tényleg szeretném egy új minőségben folytatni az életemet…és mire odakerül hozzám, egy sor dolog mozgásba lendül a döntése révén, hiszen minden energia arra várt, hogy őt szolgálhassa, az elakadt, beragadt állapotból végre beindultak, és jöttek is a helyzetek, amelyeken végigmenve eljut majd egy új minőségbe, amit választott magának. Ilyenkor az energiák ismét mozgásba lendültek, és lehetséges dolgozni velük, tehát nem az a helyzet, hogy már minden elrendeződött, csak, beindultak a dolgok, és lehetőség van mélyebb szinteken is segíteni a vágyott átalakulást- mondjuk a konzultáció során. A dolgok konzultáció nélkül is elindultak a minőségi váltás felé, a konzultáció egy gyengéd segítség lehet, ha az ember elfogadja a külső támogatást. Hogy könnyebb és lágyabb tapasztalaton keresztül jusson el a választott új minőségébe. Az utóbbi időben a saját teremtésű, úgy nevezett „Az Új Energia Tanfolyamai” esetében is megfigyelhető volt, hogy a résztvevőkben milyen intenzív változás indult el a jelentkezésük pillanatától ( pontosabban a döntésüktől). Most legutóbb az Új Energiás Terapeuta Képzésen résztvevőknél gyönyörűen lehetett látni, és megfigyelni minden alkalomnál (4 napos a képzés, egy hónapos vagy három hetes szünetekkel a képzési napok között), hogy a folyamataik zajlottak, már az esemény előtt, és gyönyörűen felkészítették az energiákat arra, hogy szépen lehessen velük dolgozni a képzési napokon. Ez a mechanizmus: döntés, folyamat elindítás, az energiák mozgásba hozása, felkészítése, valójában maga a Teremtés folyamata. És ugyanígy megfigyelhető ez a mindennapok eseményeit illetően is. Legutóbb egy gyönyörű példáját tapasztalhattam meg ennek, és valójában ezt szerettem volna elmesélni, ez az esszenciális mondatom épp:-) az eddigiek csak ide vezettek :-) Hónapok, hetek óta be-be kúszik néha a gondolataimba, hogy jaj, kéne Rómába menni, egy nagyon finom, boldog, meleg érzéssel együtt. Olykor elcsodálkoztam, hogy miért is, próbáltam ráhangolódni, hogy honnan is jön ez a vágy, esetleg valami nosztalgia, vagy csak, kimozdulhatnékom, utazhatnékom van ismét, jelen életemben 2x is voltam Rómában, de mégsem tettem a top 3 városaimba, szép és jó, és pont. És mégis…olyan jó érzés, ahányszor csak rágondolok, jaj de kellene menni…és ez az utóbbi hetekben megint rám jött. Annyira hogy a csendes elmélázásnál most nem álltam meg, hanem ki is mondtam a Páromnak, hogy vágyom Rómába, nézzük már meg miért is? És vajon Ő is vágyik-e? De nem..csak én… Mind a ketten azt éreztük, hogy Róma egy kapu. Persze, ezt az elme is elfogadja, hiszen nem véletlen, hogy a katolikus egyház miért oda tette a központját, aztán ez is erősít rendesen az energiákon… Valahányszor eszembe jutott, mindig a víz elem jött hozzá, a Trevi Kút, aztán Róma vizei…víz elem, és menni Rómába..a Lelkem ezt mondta egyre jobban, ahogy beszélgettünk a Párommal… de Ő nem vágyott most oda… majd egyszer csak az is bevillant, hogy lehet, hogy nem is „kell” odamennem, csak valami készül Olaszországban, hisz Adamus megmondta, Kauaion is, hogy hetekkel bizonyos földi történések előtt , mi már dolgozunk szellem szinten az előkészületekben, ahogy a fenti folyamatokban leírtam…előkészítjük a minőségi változást- mondjuk éjszaka, az egyéb dimenziókban…és sokszor nap közben is… Hát, gondolta egy részem, lehet, hogy csak ennyiről van szó, biztosan dolgozom valamilyen olasz „ügyön”, ami nem is lepne meg, ahogy az utóbbi hetekben hallottam egy-két olasz hírt..zajlanak az események rendesen, éleződik a helyzet…a Nők tüntetnek az utcán…egy új minőségért…hm… Amint ezeket megfogalmaztam a Páromnak, valahogy a vágy, az irány, hogy menjek a fizikai síkon, el is halványult… Majd másnap egyszer csak, ahogy ismét eszembe jutott Róma, és ráhangolódtam, hogy most mit érzek, bevillant…na, ez szép…miért is halványult el ez a vágy…és rögtön éreztem, hogy van bizony egy aspektusom, amely nagyon boldog lenne, ha kiverném a fejemből ezt az egész Rómát… kicsit lélegeztem, és addigra kristálytisztán éreztem újra az áramlást..Ó, jött vissza a boldog vágy is, és a köd, amit az aspektus keltett szertefoszlott…na mondom, akkor nincs mese..MEGYÜNK RÓMÁBA! Azt éreztük, egy kedves barátnémmal együtt, akivel megosztottam ezt a belső dilemmámat, hogy ez bizony a női minőség tisztulásáról szól… mint a SES Iskola, amelyet épp erre a hétvégére hirdettünk meg! Minden egybecseng… de, hogy mi is fog történni Rómában, még mindig nem tudtam pontosan, nem éreztem belülről a választ. De MEGNYOMTAM A GOMBOT! Meghallottam a vágyat belül, és beemeltem a tudatomba, kimondtam, és a mindennapi tudatommal elkezdtem vele foglalkozni… Hány, de hány ilyen vágyunk van, ugye, amely átlebeg olykor a gondolataink szárnyán, és már el is illan… én most egy ilyen visszatérő LÉLEK vágyat megragadtam, eljátszottam vele… És megengedtem magamnak, hogy valóban a Lelkem hangját halljam, ne egy aspektusét..és noha nem tudtam, hogy miért ezt akarja a Lelkem, de rámondtam, teljes BIZALOMBAN, az IGENT. Kinéztem a dátumot, és Írisz is kifejezte..éreztük, hogy Ő is részt kíván venni ezen az úton..amin cseppet sem csodálkozom, hiszen már Kauaira is akart jönni..a Női energiákban mi nagyon egybeolvadunk, együtt dolgozunk, akármilyen csöpp is látszólag :-) És gyönyörű ami ezután következett: Amint rámondtam az igent, egy pár óra múlva összeállt a kép, Ízisz is elmondta azt, amitől kristály tiszta lett minden… Mert Ízisszel megyünk . És erről majd írok bővebben itt az oldalon, természetesen, ha itt lesz az ideje. Mindezzel csak azt szerettem volna megmutatni…hogy ha a Lélek kifejez egy vágyat…azt meghallod…megnyomod a GOMBOT, hogy MEHET! Akkor elindul egy folyamat… és MINDEN, amire szükséged lesz az választott minőség, létállapothoz vezető úton, MINDEN szépen megérkezik hozzá. Nem kell semmit tudnod előre…csak bízd magad a Lélek hangjára…és merd követni a vágyaidat, amelyek szívből jönnek, és boldogságot, örömöt okoznak, már csak azzal is, ha szimplán eszedbe jutnak. Ha van egy jelenleg elképesztőnek és távolinak, sőt akár meredeknek tűnő vágyad…akkor mondd rá az IGENT…és engedd, hogy az energiák mozgásba lendüljenek, Téged szolgáljanak, és minden összeálljon addigra, amire a dolog megkívánja. Nem kell azon aggódnod, hogy de hisz ezt sem tudod hozzá, azt sem tudod hozzá..., ilyen tárgyi feltételek kellenek, olyan körülmények…engedd meg, hogy ezek elrendezzék magukat…engedd meg, hogy neked csak a GOMB megnyomása maradjon! Boldog Teremtést Neked!
Szeretettel: Kata
|