Fogadd szeretettel Ízisz Ajándékát, mely a Tiéd...engedd meg magadnak, hogy mielőtt elkezded olvasni, lélegezz egy kicsit..jó mélyen a hasadba..engedd meg, hogy ellazulj, elcsendesülj..mert lehet, hogy eleinte ellenállást is tapasztalsz- sokunknak vannak fájó traumái, melyek a múltból Íziszhez kötődnek- ezért lehetséges, hogy hagynod kell egy kis időt arra, hogy ismét meg tudd magad nyitni Rá...

Nincs rohanás, nincs cél...csak gyengéden, lágyan bánj magaddal...és lélegezz...engedd meg, hogy Ízisz átadhassa ajándékát Neked..gyermekének.

Ízisz vagyok, a Mély Kékségből-

Határtalan szerelemmel engedlek most magamhoz ismét közel Benneteket. Akik ismertek engem. Mert el nem feledtetek.  Mert kerestetek, mert hívtatok, mert vártatok, ugye emlékeztek?

Ígértem, hogy eljövök, hogy újra találkozunk, hogy tündöklünk és táncolunk, ha majd szabad lesz újra. Ha fellélegezhetsz újra. Ha megnyílik az Ég, újra. Akkor jön el az én időm, s a Te időd újra.

Add most oda magad ennek a Lélegzetnek…engedd meg, hogy kiürítse mindazokat az évezredeket, amelyek közénk rakódtak- melyek elválasztottak. Add oda nekem mindazt a harcot, szenvedést,űrt, bánatot és gátat, amik szűkössé tették a látomásodat…engedd el…ahogy kilélegzel, most, add ezt mind ide az én kezembe…hadd segítsek…ez az én ajándékom..az én drága Gyermekemnek…engedd el az évszázadokat, évezredeket, súlyúkat, történeteket…lélegezz és add át nekem…mindaddig, amíg nem érzed a gyermeki boldog kacajt, a szökkenést, az öröm táncát a lelkedben újra!

Emlékszel? Engedd, hogy minden egyéb elfolyjék belőled.. s maradjon a könnyű, a szép, a tündöklő…a lágy szellő, mely friss fuvallatával simogatja derűs arcodat.

Atlantisz óta bujkáltam benned, s magamban, mert nem láttam. Mert elfáradtam, mert kiábrándultam, s elemésztettem magam. Titkos helyekre zártam magam…a föld alá temettettem… mert az égig nem érhettem.. el kellett engednem a fényeimet, az időt, a teret, a jövőt…elbújtam, mert fájt, mert sértett és szúrt a szűk tér, amely nekem maradt, mindabból, mi egykor szivárványosan tündöklött.

Lezártam szívemet, és lezártam magam előtted, mert nem akartam, hogy érezd a sebem, hogy a fájdalom fájdalmat szüljön tebenned.

Így teltek az évezredek, így születtek a gyermekek, akikben már csak mély nyom volt az Ízisz lelke.

Visszaindultam a saját forrásomba, az eredendő pontba, hogy fájdalmam ott feloldhassam, hogy megújuljak, megszépüljek, hogy belemerülve a mélységes kékbe, kioldhassam mindenemet. S ragyogásom új útra kéljen, visszatérhessek ünnepelve az Életet.  Kristályokat hozva az eltévedt gyermekeimnek, hadd ünnepeljem őket tisztán, a varázslattal, mely az övék, s miénk ősidőktől fogva, most megújulva.

Megnyitottam magam újra, felébredtem az új Napra, az Új Életre Benned s Magamban. Engedj be, engedd meg, hogy újra érezz. Szeretnék kiáradni, szeretnélek ölelni, támogatni, megmutatni Neked merre jártam, hogy mi mindent találtam, s hívlak, hogy érezd, érezd meg a mély kéket, mely felold, kiold minden harcot, benne minden ragyogássá lesz, minden támogatóddá lesz.

Míg messze voltam, távol az Élettől, én a Teremtő Erő, próbáltátok az Erőt fenntartani, táplálni, megsokszorozni, biztosítani…de mindezek mögött hiány volt…űr…a döbbenet és a fájdalom. Még beszélni sem volt szabad róla, mert fájt. Mert nem találtatok, nem láttatok, és tanácstalanok voltatok, elvesztetek..eleinte próbáltatok keresni…de lassan beletörődtetek…megpróbáltátok fenn tartani a rendet… a látszatot…mert nem akartátok érezni a hiányt.

Én vittem magammal azt, ami érzés…én vettem magamra, ami fájt..s magamba fordulva mentem a saját belső labirintusomba.

Minden mögött ott volt az Élet…ott volt a Szív és a Lélek…nem szűnt az meg soha…csak látszólag lett oda.

Érzem, hogy belül az én utamat járod, hogy elindultál Te is…követve egy halk hangot, ami hív, elindultál s haladsz egyre beljebb, beljebb a mélységes Kék forráshoz, az Önvalód tiszta vizében megmerítkezni szépen, kiengedni mindazt, ami távol, ami elválaszt, ami szét—s összekapcsolódni mindazzal, ami van. Ami örökkön-örökké van.

Hívj, és engedd meg, hogy segítsek…a lélegzeteddel hívj és fogadj be…a kioldót, a mély kéket, az inspirálót , az Örömben Teremtőt, hadd segítsem megszületni Benned.

Végtelen szerelmemmel engedd, hogy eltöltselek, Gyermekem. Engedd meg, hogy újra éledjek Benned. Az erő, mely teremt, mely szül, mely szerelemmel szeret- a lágyság, mely ölel. Minden egyes lélegzettel.

Én, Ízisz ébredek Benned.

Közvetítette: Szénási Kata